emlékezz

ezt már régóta készülök megírni, tulajdonképpen ezzel kellett volna kezdeni... a kezdetekkel. de mivel sem net sem időnk nem volt, leírom amire még emlékszem (remélem a lényeg, nem a salak)

múlt ősz óta keressük a helyünk abival. kértük Istent, hogy igazolja valamiképp ha váradon akar látni minket, vagy pedig hozzon elénk valami mást, ahol hasznosabbak lehetünk. azután voltam párszor attilánál és ő beszélt nekem erről a környékről, a későbbiekben konkrétan sárpatakról illetve szerbiáról is. eleinte nem gondoltam, hogy mi kellene ide költözzünk de később egyre világosabb lett előttem (nem részletezem).

a nyár folyamán körutaztunk egyet a családdal erdélyben, több időt töltve errefelé. akkor még nem volt világos melyik faluban fogunk lakni, szolgálni. kimentünk sárpatakra is, egyszer néhány gernyeszegi testvéremmel, majd külön abigéllel is. egyből megtetszett. már akkor kimentünk szerbiába és összejött egy spontán házi istentisztelet is mitikáéknál, ott ismertem meg erzsikét meg florint is. nézegettük a házakat is, egyik másik tetszett volna de még nem tettünk lépéseket.

miután hazamentünk igyekeztem mindent elolvasni a neten ami a faluval kapcsolatos. abban maradtunk, hogy a gernyeszegiek keresnek majd nekünk valami házat. ez nem sikerült túl jól mivel az emberek inkább eladni szerették volna a házakat, az árak viszont a csillagos eget verdesik (közel van vásárhely). közben otthon igyekeztünk készülni még ha nem is láttunk előre semmit. eljöttünk a családdal az abafáji keresztségre és kimentünk lakást keresni. csodálni való módon találtunk is egyet. gyorsan hazamentünk csomagolni meg búcsuzni és közben kiderült, hogy következő héten már van is mivel költözni (a FGM segített be; ők ígérték azt is, hogy ha kiköltözünk és részt veszünk a cigánymisszióba állják a lakbért meg a benzint) alig tudtunk bepakolni és elbúcsuzni mivel sietni kellett vissza gernyeszegre a laleék mennyegzőjére (okt.4).

a mennyegző után abigél és a gyerekek itt maradtak gernyeszegen én pedig haza mentem a dolgainkért. simán ment a pakolás (köszönöm fiúk) és hamar el is indultunk sárpatak felé (okt6). mikor már majdnem kikeveredtünk váradról a megrakott kocsival, abigél telefonál, hogy kint vannak sárpatakon és nincs hova költözni mivel visszamondták a megállapodást. hitpróbaként fogtam fel és folytattuk utunkta, közben imádkozva és dícsérve Istent. abit is erre bíztattam. ügyesen helytállt a kedvesem, hála a Mindenhatónak! mire ideértünk ház is lett, jobb mint az első (bizonyos szempontokból), és emberek is akik pár perc alatt kipakolták a kocsit.


az a hetünk elég nehéz volt. gernyeszegen laktunk egy nőtestvérünk lakásában és közben kijártunk dolgozni sárpatakra. volt is mit, de segítség is volt. ezért is hála! nagy volt a felfordulás az udvaron és idebent egyaránt. a számításaimnál 2x-3x lassabban hahaladtunk. csak a következő hétre sikerült brtokba venni az egyik szobát. de aztán könnyebb volt mivel nem kellett annyit utazni. közben részt vettünk a környéken az istentiszteleteken, igyekeztünk segíteni mi is amivel tudtunk.

vasárnap délelőttönként gernyeszegre járunk istentiszteletre (7km, kb. 7perc autóval), és úgy döntöttünk, hogy délután itt maradunk sárpatakon és próbálunk emberekkel ismerkedni. két egymás utáni vasárnapon is felmentünk szerbiába családostól és közben imádkoztunk az ottani emberekért. a második alkalommal megismerkedtünk zolival (dede), és mondtam neki, hogy nemrég költöztünk ide és szeretnék megtanulni kosarat fonni. meghívott magához hétfőre. el is mentem és a segítségével csináltam egy fél kosarat. nem tudtam befejezni mert akkor jött meg édasapám meg apósom. hoztak néhány dolgot és pár napig itt maradtak segíteni elrendezkedni.


édesapámék még itt voltak amikor meghalt edi, zolinak a nagybátyja. (idusnak, zoli édesanyjának a testvére és, mint később kiderült, erzsikének az édesapja). ők hazamentek én pedig elmentem a virrasztóba; első alkalommal zozóval és az édesanyjával, dóra nénivel, akit itt sokan ismernek. énekeltünk pár éneket és hírdettük az ígét. sokan igen jó néven vették ezt. második este is ott voltam, majd elmentünk a temetésre is. erzsike emlékezett rám még a nyári találkozásunkról. azon a héten szombaton zoliéknál már tartottunk egy házi istentiszteletet. (ezen a héten minden felgyorsúlt, csak úgy kapkodtam a fejem) úgy terveztem, hogy vagy két hónapig csak ismerkedünk a hellyel, felmérjük a terepet, de ezzel a temetéssel minden felgyorsúlt. vasárnap meglátogattunk ediék családját is abival (felesége gyöngyi, fia edi, veje florin, lánya erzsike), énekeltünk, szóltunk pár vígasztaló szót és imádkoztunk.

a következő két hétben főleg ebben a két házban tartottunk házi istentiszteletet de az utcán is sok alkalom nyílt beszélni Istenről. eleinte mindenki azt hitte, hogy magyarországiak vagyunk (a kocsi rendszáma miatt), meg, hogy Jehova tanúi, mert azok szoktak Istenről beszélni. lassankét kezdtek megbízni bennünk az emberek, eljöttek páran gernyeszegre házi istentiszteletre, majd bibliaórára, majd mások is. és ezzel megérkeztem a mostani eseményekhez...

még néhány kép:
a maros híd meg a letérő az alsó utcába (sokszor befordulok itt)



átjátszó antenna szerbia fölött (ilyenek kell legyünk mi is, közvetíteni... )


gerzon abafáján (a nyár vége felé)

zalán viselte a legkönnyebben a változásokat


édesapám 3 napon át égette a szemetet (folytatta amit elkezdem, de még maradt így is)

...a tűz folyamatosan égett. már elbontottam az életveszélyes fásszínt. de a disznóól sem vidámabb. a következő képen pedig az új szín amit apámékkal építettünk (lehetett volna jobbat is, de a célnak megfelel)


volt mit szüretelni is hálistennek. a szőlő finom volt, de a mustnak ancsa azt mondta, hogy "kökény must"
ha szűkösen is de vígan voltunk


zoltán