kicsit félve fogok hozzá megírni ez a bejegyzést. szerettem volna, ha ez Zoli írja meg, de ő nagyon elfoglalt mostanában. nagyon rég nem írtam, szégyellem is magam emiatt, mert sokan kérdezték, hogy mi történt, miért nem írunk. nincsen semmi különösebb oka, csak nehéz időt, energiát szánni rá.
mint már sokan tudják innen vagy onnan, ebben a hónapban elköltözünk Maros megyéből, Szatmár megyébe, egy kicsi faluba, Kőszegremetére. hogy miért most és miért pont oda?
Mikor ide jöttünk, úgy ígértük az Úrnak, hogy 5 évet szánunk az életünkből erre a misszióra. ez október elején letelt. aztán Zoli szeretett volna kicsit visszatekinteni, átértékelni az itt töltött éveket, mi volt jó, mi rossz... egy darabig úgy volt, hogy csak tavasszal megyünk, de aztán úgy döntöttünk, hogy ősszel, hogy tavaszra, mikor kell a munkát kezdeni, legyünk valamennyire felkészülve.
Zoli édesapja oda való, ott született Remetén, a család egy része abban és a szomszéd faluban lakik, ezért valamennyire otthoni táj ez, csak éppen még nem lakott ott Zoli sem.
Mozgalmas volt az elmúlt időszak, mióta nem írtunk. Zoli volt mozgássérültekkel is meg fiatalokkal lovas táborokban, nagyon jól telt, igazi kikapcsolódás volt ez neki is meg azoknak is, akik lovagoltak. a jó Isten védelmét tapasztalták, a lovak különösen együttműködőek voltak. voltak ifjúsági, gyerek táborok, Hargitán, Szebenben, Csinádon, Jobbágyfalván. Volt még sátoros evangélizáció az egész körzetben, bemerítés Gernyeszegen, Abafáján. ahol kellett ott voltunk, segítettünk, én kevesebbet, Zoli többet. Ősszel újra kezdődött az óvoda Sárpatakon.
Gerzon elkezdte az első osztályt, ő itthon tanul, én tanítom, többnyire. Már rég foglalkoztatott ez a gondolat, hogy jó lenne otthon tanítani a gyerekeket (homeschooling), Isten vezetését tapasztaltam ebben a dologban is, ahogy megismertem olyan családokat, akik ezt teszik, meg amikor olvastam a Fiúk nevelése c könyvet. az utolsó lökést az adta, hogy Remetén nincs iskola, ettől az évtől. azt meg nem akartuk, hogy a szomszéd faluba menjen iskola busszal. így hát elkezdtük, és szépen haladunk, Magyarországra van beíratva egy iskolába, magántanulói státuszban. ottani tankönyveket kaptunk, és félév végén ott fog vizsgázni. a kisebbek járnak oviba még.
egy nehéz időszakon is keresztül kellett menjünk, mikor kiderült, hogy a gyermek, akit várok, meghalt. 11 hetes lett volna, amikor mentem kontrollra, és mondták, hogy már nem él, nincs szív aktivitás. nagyon fájt, nem értettük, miért történik ez, és még most sem értjük. a kérdéseimre nem kaptam választ, de olyan békességet kaptam akkor reggel, mikor a kórházba mentünk, hogy nem tudom megmagyarázni. imádkoztunk, hogy Isten támassza fel, ha tényleg jól látták, de ha nem, adjon hitet Benne. és az Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, betöltötte az űrt a szívünkben.
azt hiszem, ma este nem tudok mindent leírni, amit elhanyagoltam eddig. folytatása következik.
Abigél
