vasárnap, január 05, 2014

én

néha nehéz őszintének lenni. pedig egyszerűbb lenne, és átláthatóbbak lennénk. de nem esik jól, ha mások is megtudják, amit mi. hogy igazából nem is vagyok hithős, nem vagyok "tigris anya", nem vagyok minta-feleség és háziasszonynak is elég gyengécskének bizonyulok. persze ezt leírhatom és valaki azt mondhatja: milyen szerény, az Úr áldja meg! ez nem szerénység, ez igazság.

szárad a padló, melegszik a túró, mosott edények halomba rakva és még mindig van, amit nem mostam meg. még mindig sikerült kompromisszumot kötni... úgysincs már meleg víz, majd holnap megcsinálom...  és halogatom, teszem-veszem a dolgaimat, és evickélek a forgatagban, sokszor összecsapnak a fejem felett a hullámok, fuldoklok a mosatlanban, a szennyes és már kimosott ruhában.

 de jó lenne végigtáncolni a lakáson és csak megérinteni valamit, ami koszos és tiszta lenne... vagy valamit, ami nincs a helyén és a helyére repülne... a fazakat és az megtelne finom, meleg levessel... de jó is lenne...  de jó lenne hálásnak lenni! de jó lenne megtalálni a szépet, aminek lehet örülni, mert van, csak meg kell látni, ahhoz szem kell és szív kell. Lélek kell.

amíg nem volt eltörve a kezem, olyan nehéz volt mosogatni, nagy edényeket, tenni-venni, úgy untam! aztán meg kellett lássam, milyen bal kézzel mosogatni, milyen úgy fogni meg valamit, hogy fáj és akárhogy vigyázok, a gipsz bele vág oda is,ahol amúgy nem kéne fájjon. aztán, mikor megszabadultam tőle, mintha játék lett volna! vigyázva fogtam meg mindent, de ment, mint a karikacsapás! amikor hálátlan vagyok, mindig eszembe jut, milyen is volt.

mostanában kincső nagyon rosszul alszik. éjszakánként 2-3 órát fent vagyunk, próbálunk visszaaludni, és panaszkodunk: ő rám, hogy miért nem vagyok mellette, hogy fogjam a kezét, hogy "szúrja" valami, én meg rá, hogy miért nem alszik, hogy nem férek tőle, fáradt vagyok, mindjárt kelni kell, stb. jól elvagyunk mi ketten. és ujra csak a panasz, a hálátlanság, a fáradtság, hogy nappal is keresem mikor tudok egy kicsit lefeküdni, csak egy kicsit. közben a munka gyűl, az elvárások nőnek.

száraz csontok hevernek mindenütt. kiszáradva, tehetetlenül élek: élsz, de halott vagy. és van remény a halott csontoknak is, mert össze tudnak állni, ha Ő SZÓL. várom, kérem, remélek, mert nem értem, hanem önmagáért csodát tesz, feltámasztja a népét, Lelket önt beléjük. Lelket! és akkor nem nehéz hálásnak lenni, meglátni a szépet, nem nehéz végigtáncolni a lakáson és talán magától (legalábbis úgy tűnik) helyére kerül minden. békesség a ricsajban is, a gyerek-háborúban is, ahol én leszek az egyetlen túlélő, mert rajtam nem fog az ő fegyverük.. Lélek! ének a sírók vigasztalására, simogatás a fájdalom csillapítására. van elég, nem fogy el, nem szárad ki egyetlen szeretet-tank sem, mert van, ami megtöltse: Lélek!

de jó lenne...

abigél

hétfő, december 30, 2013

év végén

azt ígértem, hogy gyakrabban fogok írni.ez nem jött össze, mert eltört két ujjam, így le voltam állítva egy időre. érdekes volt ezt megélni, tanultam belőle egy időre, azt hiszem. mielőtt a baleset megtörtént volna, elkezdtem tervezgetni a karácsonyi készülődést, vendégfogadást, ami egészen onnan kezdődött, hogy a vendégszobát lakhatóvá tegyük. rengeteg akadály, sok munka, hideg, tél mind-mind nehezítette a helyzetet. éppen egy sarokülőt akartunk összeszerelni, amikor a nyitószerkezetének a rugóját piszkáltuk és az kicsapódott, s a kezemet... eltörte. tudtam, hogy nagy a baj, a röntgen is bizonyította: gipszbe tették úgy, hogy a mutató és hüvelyk ujjam kimaradt, így tudtam fogni, pelenkázni, öltöztetni, ha lassan és fájdalmasan is. főzni, mosogatni viszont nem. karácsony előtt álltunk és én le voltam ültetve, hogy ne mind ügyeskedjek, hanem a gyerekekkel játsszak, befogjam őket a munkába, tehát hogy több időt legyek velük. nagy lecke és bárcsak fájdalom nélkül is tudnám. így történt, hogy nem sütöttem semmit karácsonyra, viszont tudtam, hogy anyukám, anyósom ellát minden jóval. így is lett. a gipszet karácsonyra levettem, addig is cseréltem a kötést rajta, mert nagyon koszos volt, meg közben lelohadt a kezem, de akkor már nem tettem vissza. holnap kellene levegyék, de már rendesen mozog, azon veszem észre magam, hogy használom...:) érzem, még, néha fáj egy kicsit, de hála Istennek, nagyon hamar meggyógyult.
a két "nagy" mosogat

sok vendégünk volt az ünnep alatt, mi is voltunk minden környékbeli rokonnál (csak épp szatmáron nem), kedves barátaink vásárhelyről, itt is maradnak újévig. tudjuk, látjuk, szükség van ránk, jó helyen vagyunk itt.

a gyerekek jól vannak, örültek a jövés-menésnek, ajándékoknak. gerzon most vakációzik, aztán készülünk a vizsgára, vagyis ez abból áll, hogy ismételünk. voltunk a tanítónénikkel megbeszélésen, jól haladunk, semmi gond nincs. esetleg az lehet egy probléma, hogy nem mondja ki az "r" hangot.remélem, most még elnézők lesznek aztán tényleg el kell vinnem szakemberhez. mindegyik gyermek nagyon sokat nőtt, minden szempontból, szemmel látható a fejlődés és ennek örülünk. kincső "anyás", ha rossz napja van, nem tudok kimenni még wcre sem, kinyitja az ajtót és megáll ott... emiatt meg is fázott, de már javulgat. ja, és nincs cumija. és van élet cumi nélkül is:)    



koppány alkot: elefánt pohár


kés, voilla, olló... de ha ilyen aranyos vele...

karácsonykor a toronyban


a mi utcánk a totonyból




boldog új évet!
abigél

hétfő, november 04, 2013

a folytatás

sajnos a folytatást nem sikerült megírjam, mert nagyon zsúfolt heteink voltak. meg vannak. de most pár napja nagyon lírai hangulatban vagyok, csak épp nem írtam le amit kigondoltam.
férjhez adtam a nagylányomat, aki néha anyukám volt, máskor testvérem, és mindig segítségem, barátom lett. egy kicsit meg is hatódtam, de ezt kevesen vették észre, igyekeztem titkolni... minden előkészületet úgy kellett végezni, hogy közben legyen idő meg erő csomagolni, de nem is tegyek be mindent, mert még vendégek, esküvő, és élni kell... így hát szokásunkhoz híven az utolsó pillanatban csomagoltunk össze. amit az utolsó 2 napon tettünk el, persze a legfontosabbakat, nem találtuk és teljesen elfelejtettük, hova is pakoltuk be, melyik dobozba. zolinak is volt néhány ilyen meg nekem is. ma megkerült a kutya gyógyszere is, amit egy hete nem adtunk, pedig minden nap kellett volna... ezennel ez az utolsó nagyon keresett dolog. vagyis nem: ma felfedeztem, hogy a leptopom töltőkábele sincs meg... de ez épp elviselhető hiány.

nagyon nehezen, szívszakadva váltunk el kedves testvéreinktől, napokig csak sírdogáltam, de amikor az utolsó este elbúcsúztattak minket, az nagyon nehéz volt. azt hiszem, ezentúl gyakrabban fogok írni, miattuk, hogy így talán nem felejtenek el és lehet egy olyan érzésem, hogy tartjuk a kapcsolatot.

szép itt remetén, főleg a múlthéten, amikor sütött a nap. dombok, hegyek mindenfelé. csak még nem nagyon volt időm kimenni az udvarról se. a ruhák nagyjából a helyükön vannak, a konyha is alakul, talán holnap este már ott vacsorázhatunk. voltunk csutkát gyüjteni is már. ja, hogy az meg mi? csutka = kóré= kóró= kukorica szár. hogy málé csutka vagy törökbúza kóré, esetleg tengeri akármi, azt mindenki válassza ki magának. egyébként ez az én nagy bajom mostanában: korántsem vagyok olyan magabiztos, mint eddig. mert ismerem azt a nézést... azt a bizonyosat, amikor mondasz valamit és a másik nem érti. (ez még mindig jobb, mint az, amikor mást ért) azt hiszem, mi már nem fogunk beolvadni a környezetbe, mindenhol, még itt is mindig csudabogarak leszünk, különcök. mondjuk ez nem is olyan nagy baj. csak tudjuk a megfelelő kifejezéseket jó helyen mondani... :) (amúgy ilyen cuccot még kaptunk is ma, ami össze volt kötve és mi csak haza kellett hozzuk, ezért nagyon hálásak vagyunk, elég nehéz vágni és szedni)

még nem említettem, hogy az összes gyerekünk, kivéve koppányt, himlősek. hólyagos himlősek. vagy hogy mondjam? bárányhimlősek. koppány mult héten volt, de mire kellett költözni már kiengedtem, mert száradt le róla lassan. gerzon rosszul van. rengeteg van rajta, de nem is eszik, nem is akar fent lenni, fekszik. kincsőn is sok van de nagyon csúnyák, nagyon pirosak. zalán, dávid alig-alig pettyes.
eddig folyon volt segítség a nagymamák személyében, meg még mások is a családból jöttek dolgozni. nem is lehetett volna anélkül, főleg most, hogy négy gyereket kell bent tartani.

vasárnap voltunk imaházban, meg templomban, ott is ért el a sírás. valaki gernyeszegről úgy inditott el, hogy arra gondoljak, hogy valakinek szüksége van rám, ránk, csak meg kell találni a helyemet, azt a személyt. ezt szeretném, hogy legyek készen erre. remélem, lesz még időm is, nem lesz mindig ilyen hajtás. persze, tőlem függ, mire van időm.
csutka

a líraiság ma elmarad, de nem baj, jó helyen vannak azok a gondolatok ott, ahol vannak,

abigél

csütörtök, október 17, 2013

a vége felé

kicsit félve fogok hozzá megírni ez a bejegyzést. szerettem volna, ha ez Zoli írja meg, de ő nagyon elfoglalt mostanában. nagyon rég nem írtam, szégyellem is magam emiatt, mert sokan kérdezték, hogy mi történt, miért nem írunk. nincsen semmi különösebb oka, csak nehéz időt, energiát szánni rá.

mint már sokan tudják innen vagy onnan, ebben a hónapban elköltözünk Maros megyéből, Szatmár megyébe, egy kicsi faluba, Kőszegremetére. hogy miért most és miért pont oda?

Mikor ide jöttünk, úgy ígértük az Úrnak, hogy 5 évet szánunk az életünkből erre a misszióra. ez október elején letelt. aztán Zoli szeretett volna kicsit visszatekinteni, átértékelni az itt töltött éveket, mi volt jó, mi rossz... egy darabig úgy volt, hogy csak tavasszal megyünk, de aztán úgy döntöttünk, hogy ősszel, hogy tavaszra, mikor kell a munkát kezdeni, legyünk valamennyire felkészülve.
Zoli édesapja oda való, ott született Remetén, a család egy része abban és a szomszéd faluban lakik, ezért valamennyire otthoni táj ez, csak éppen még nem lakott ott Zoli sem.

Mozgalmas volt az elmúlt időszak, mióta nem írtunk. Zoli volt mozgássérültekkel is meg fiatalokkal lovas táborokban, nagyon jól telt, igazi kikapcsolódás volt ez neki is meg azoknak is, akik lovagoltak. a jó Isten védelmét tapasztalták, a lovak különösen együttműködőek voltak. voltak ifjúsági, gyerek táborok, Hargitán, Szebenben, Csinádon, Jobbágyfalván. Volt még sátoros evangélizáció az egész körzetben, bemerítés Gernyeszegen, Abafáján. ahol kellett ott voltunk, segítettünk, én kevesebbet, Zoli többet. Ősszel újra kezdődött az óvoda Sárpatakon.

Gerzon elkezdte az első osztályt, ő itthon tanul, én tanítom, többnyire. Már rég foglalkoztatott ez a gondolat, hogy jó lenne otthon tanítani a  gyerekeket (homeschooling), Isten vezetését tapasztaltam ebben a dologban is, ahogy megismertem olyan családokat, akik ezt teszik, meg amikor olvastam a Fiúk nevelése c könyvet. az utolsó lökést az adta, hogy Remetén nincs iskola, ettől az évtől. azt meg nem akartuk, hogy a szomszéd faluba menjen iskola busszal. így hát elkezdtük, és szépen haladunk, Magyarországra van beíratva egy iskolába, magántanulói státuszban. ottani tankönyveket kaptunk, és félév végén ott fog vizsgázni. a kisebbek járnak oviba még.

egy nehéz időszakon is keresztül kellett menjünk, mikor kiderült, hogy a gyermek, akit várok, meghalt. 11 hetes lett volna, amikor mentem kontrollra, és mondták, hogy már nem él, nincs szív aktivitás. nagyon fájt, nem értettük, miért történik ez, és még most sem értjük. a kérdéseimre nem kaptam választ, de olyan békességet kaptam akkor reggel, mikor a kórházba mentünk, hogy nem tudom megmagyarázni. imádkoztunk, hogy Isten támassza fel, ha tényleg jól látták, de ha nem, adjon hitet Benne. és az Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, betöltötte az űrt a szívünkben.

azt hiszem, ma este nem tudok mindent leírni, amit elhanyagoltam eddig. folytatása következik.

Abigél


szerda, június 19, 2013

mindenféle

Nem mintha nem lenne elég élmény és eseménydús az élet, mégis vannak időszakok, amikor nem jön az "ihlet" az íráshoz. ilyenkor csak megnézem, kivel mi van, átnézem az érdekesnek tűnő képeket az ismerőseim adatlapján, olvasgatok hasznos vagy haszontalan cikkeket és ennyi. raktározok. néha hirtelen minden nehéz, összecsapnak a hullámok a fejem fölött, olyankor bánt a legkisebb szó vagy a szó hiánya is. máskor meg könnyű, és laza az élet... már nem tudom, melyik a jobb...

az elmúlt 2 hónapban volt még egy szülinapunk: Kincső lett egy éves, megtanult járni és szorgalmasan gyakorolja ezt a tudását. hangutánzó szavakat is kezd mondogatni, de inkább hallgat vagy mutogat. (túlzottan kifejező a mimikája)
egy évesen

voltunk Szatmár megyében, a rokonoknál meg Kőszegremetén is. nagyon jó volt nekünk ott, kikapcsolódtunk, remetén dolgoztunk is sokat, de legalább sokat voltunk zöldben.
fát ültetnek


sok jó gyermek kis helyen is elfér. de ha rosszak, akkor bajosan:)

volt benne egy váradi villámlátogatás is, ami sajnos nagyon rövid volt, mert hamarabb haza kellett jöjjünk, mint terveztük.

zoli volt a mozgássérülteknek rendezett reménység konferencián, ahol lelkileg mindig feltöltődik. most is egy tolókocsis bácsit gondozott és szolgált így is, meg szóval is.

benne volt az is, hogy vártunk haza Edi testvérünket a börtönből.  de nem jött. aztán megint vártuk, és megint nem jött. aztán azt mondta, amit nekik is mondtak, hogy most már biztos... és akkor sem jött. mert fellebbezett az ügyészség. még nem járt le a büntetése, de mivel jó fiú volt :) hamarabb elengedik. a tbc miatt Jilavara vitték és onnan elég nehezen engedik haza... várja a törvényszék döntését, hogy jöhet-e vagy sem... imádkozunk érte, nagyon nehéz neki, és a családjának is, aki nem támogatja semmilyen szinten.

Gerzon befejezte az ovit, ősszel iskolás lesz. részt vettem kicsit a szerep (ballagás) körüli előkészületekben  megismertem pár szülőt, sajnos, hogy csak most, mikor már a vége felé közeledünk...  vegyes érzések kavarognak mindegyikünkben: nekem, hogy milyen nótákat tanultak az oviban, meg hogy iskolás lesz a nagyfiam, zalánban, hogy "egyedül" marad az oviban (de ott lesz koppány meg dávid), gerzon meg azt hiszem, várja hogy ne a kicsikkel legyen mindig... nagyon elegánsak voltak az ünnepségen, de szokásunkhoz híven, elfelejtettünk gépet vinni:).

ja, majdnem elfelejtettem a legérdekesebbet, hogy azt hiszem, eltört az orrom. vagyis hogy kincső befejelt. egy pár percig nagyon fájt, aztán csak két nap múlva, de akkor folyamatosan és az egész fejem. most már javul, nem is olyan dagadt, de orvoshoz nem mentem, mert úgysem tudnak csinálni vele sok mindent.

egy másik érdekesség, hogy 90%-ban mosható pelenkát használok. elsősorban anyagi megfontolásból, de a környezetszennyezés miatt is, vagy az egészségre gyakorolt káros hatás miatt is... kaptam jó nedvszívó anyagokat, varrunk is egy bugyipelenkát



már, de szeretnék még varratni, hogy legyen mindegyiknek megfelelő amelyiknek és ameddig kell.

vasárnap, március 31, 2013

nagypénteki szülinapok

folyton emlékeztetem magam arra, hogy az ünnep nem hangulat. nem csak napsütéses, réten, virágos fák között lehet húsvétot ünnepelni. és valóban, ünnepelhetünk és boldog, áldott a húsvétunk.

nagypénteken volt zalán ötödik, koppány harmadik szülinapja. amikor születtek a gyerekek, mindig arra gondoltam, hogy az én szenvedésem semmi ahhoz képest hogy az Úr mit szenvedett értem. hogy olyan főpapunk van, aki minden fájdalmamat, betegségemet hordozta és Ő fog átvinni azon is. és átvitt. Istennek hála, hogy megszülettek és ilyen szép ajándékokat kaptam Tőle. most, hogy nagypéntekre esett a születésnapjuk, még hangsúlyosabb volt ez a gondolat számomra. tudták, hogy akkor van de csak másnap ünnepeltünk azt sem nagy felfordulással, csak csendesen. szeretnénk, hogy ne ajándékokon, evés-iváson legyen a hangsúly, de még elég nehéz elmagyarázni úgy, hogy megértsék. 

ajándék torta "Kicsimamától"
amilyen nehezen érkezik az idén a tavasz, olyan nehéz volt nekünk ez a tél vége, sokat betegeskedtek, egyik vírus jött, másik ment, egyik jobban volt, másik rosszabbul. Hála Istennek, nem kerültek kórházba, semmi komolyabb nem volt, a legnehezebb a kincső hosszas tüdőgyulladása volt, amíg végül rájöttek, mi a baja és hogy kell kezelni. dáviddal volt zoli bukarestben és megállapítottak, hogy bár az egyik szeme jól van, a másikat nem lehet megmenteni. Istennek van hatalma akkor is, ha az orvosok lemondanak róla. de így is hálásak vagyunk, mert lát és jól boldogul a világban. (az a szeme jó, amelyik befele áll)

kincső lassan igyekszik, hogy járjon, mindig szeretné, hogy menjen vele valaki. jó látni, hogy okosodik, fejlődik.és továbbra is nagyon vidám kislány.

a házibárány etetése:)

Abigél

péntek, február 15, 2013

sóbányában

a sok tennivaló ellenére időt szakítottam, hogy a fiukkal itt legünk a héten a sóbányában, mert elég kehesek vagyunk. főleg Gerzonnal és Koppánnyal vannak gondok, de nekem is elég cifra a kórtörténetem. jól szórakozunk mindnyájan és van időm pár régóta halogatott dolog elintézésere is. két újabb tanítvány csoport beindítására készülünk, az egyik Abafáján a másik Gernyeszegen. hála Istennek van munka elég. hiszen ezért vagyunk... zoltán

péntek, február 08, 2013

lemaradas


ez a video karacsony elott par nappal keszult a szerbiai jatszohazban.
van nehany kep is:
es egy cikk ami ide vag:
talan jobb kesobb mint soha...
sajnos az ovonenink most epp beteg, de remeljuk hamarosan visszaall a szolgalatba
marciustol szeretnenk egy ujabb csoportot inditani, Isten segitsegevel es a hollandok tamogatasaval
szepen fejlodnek a gyerekek, orom latni oket. az a kisfiu akirol sokan lemondtak az elejen, nem csak a nevet tudja mar hanem egyre ugyesebb es szofogadobb. sokat kell meg fejlodni de van remeny. 
termeszetesen vannak elegedetlenkedesek, konfliktusok is, de ezzel elore szamoltunk
kerjuk Isten aldasat erre a jatszohazra, a gyerekekre es csaladjaikra, es az ott dolgozokra!
mostanaban az atlagnal is tobbb a munka az evangelizaciok miatt is, de oromunket leljuk benne es erre is kerjuk az aldast
jovo heten szeretnenk a fiukkal eljarni parajdra a sobanyaba, jol fog mert eleg kehesek vagyunk.
koszonjuk az ertunk mondott imakat
zoltan

szombat, január 12, 2013

személyesen

2007
nagy feladatot bízott rám zoli a múlt héten: a régi fényképeinket kell átválogassam,  és a felesleget letöröljem. hááát, mondhatom, nem könnyű feladat. 7-8 év nem is olyan sok idő, és mégis... de sok emlék összegyűlt, azt sem tudom, melyik képeket töröljem ki. barátok, rokonok, helyek, események, születések... s ahogy nézegetem a gyerekek képeit, rájövök, hogy még csak most születtek és máris, hogy megnőttek (főleg az elsőszülött). mennyire gyorsan telik az idő és sokmindenre csak úgy emlékszem, mintha most lett volna. aztán látom a képet, hogy milyen kicsi volt, mikor ez vagy az történt. aztán olvasgattam ezt a cikket és rádöbbentem, hogy igazából már csak 8-10 év az, ami maradt addig, míg el kell engedjük a nagyobbik fiúnkat. Ha Isten élteti, 16 éves korára kell tudnia az alapvető értékeket, kell tudjon dönteni és még nagyon sok fontos dolgot. úgy kell neveljem, hogy tudom, igazából már nagyon kevés időm van. valahogy nem tudom elmondani azt, ami bennem van. csak egy kis ízelítő ez... hihetetlenül hamar eltelik. "I turn around and you’re 16."-írja az említett cikkben. ezt errefelé így mondanák: kettőt fordulok és 16 éves vagy... 

2009
lánykörön az anya-lány kapcsolatról beszélgettünk, egy film kapcsán. nem is gondoltam volna, hogy mennyi sebet hordoznak egyesek már ilyen fiatalon. nem vagyok én felkészült erre a feladatra. sok harcom van, kísértésem. hozzákezdtem a lánykörökhöz, mert éreztem, hogy nagy az igény rá. aztán valahogy csökkent a látogatottság, de meg is értem, annyi program, esemény volt mostanában az ifi szervezésében. mire is van szükség akkor? igetanulmányra? ott vannak az ifik, felkészült tanítókkal... bulira? traccspartira? ott vannak a szánkózások, sütizések, stb. és újra és újra meg kell lássam, hogy egyikre sem. csak arra, hogy kibeszéljük magunkat, imádkozzunk egymásért, támaszt nyújtsunk, őszinte megértést, meghallgatást. a héten az egyik lány kértem hogy ma legyen a lánykör,  mert holnap nem tudna jönni. nagyon örültem. mégis csak van miért csinálni, kitartani. és ha nem is lenne... Isten a hűséget keresi. és remélem, nálam megtalálja.

Abigél

péntek, december 28, 2012

Karácsony után

a gyerekeink, karácsonykor 
meg kell valljam, kicsit féltem ettől a karácsonytól. ilyenkor többet megyünk imaházba, s ha mi nem is, zoli legalább 3 alkalommal. ha megyünk, a gyerekek miatt nehéz, ha itthon maradunk, akkor hiányzik nekem, a gyerekek meg nem lelik a helyüket. ráadásul egyik a másik után lettek betegek és még én is elkaptam, köhögtem, megállíthatatlanul. ez volt karácsony előtt 3 nappal. ekkor kértem telefonos segítséget, és meg is érkezett anyósom és ancsa, a zoli huga. hát mindenképp nagy könnyebbség nekem, ha jól lennék, akkor is. hát még így. voltunk gernyeszegen, régenben, sárpatakon. és itt jön, amit igazán le akartam írni: 

a sárpataki gyerekek Moldovan Attila vezetésével megtanultak egy kis jelenetet, verseket, énekeket. előadták a gyülekezetben is, sárpatakon, és a sárpataki öregotthonban. mondhatom, csodálatos volt. hihetetlen! ezek a gyerekek 4 éve még 10 percig se tudtak csendben maradni, most meg fél órás műsort adnak elő rokkant, öreg vagy fogyatékos embereknek. csengett a hangjuktól az egész otthon! és ahogy andrás testvérünk mondta, végre eljött az idő, mikor ők adnak valamit, nem csak várnak, hanem szolgálnak is. az előadás után még volt igei üzenet is, áldás, és aztán a gyerekek is szóba álltak az emberekkel, még énekeltek meghallgatták őket. úgy láttam, nagyon nagy örömet szereztek ezzel sokaknak.  hát nekem, és azt hiszem, zolinak is ez volt a karácsony fénypontja. nagyon nagy az igény, hogy menjünk még az öregotthonba, ahol értelmi fogyatékosok és mozgássérültek is vannak  

Boldog karácsony utánt kívánok:) és áldott új évet!
Abigél