utazások

el voltunk menve. előbb szatmár megyében voltunk. meglátogattuk a mamákat és a dédiket. ő a zoli nagymamája: 

 Ő meg az enyém. van dédunokája bőven, már nagyon számon se tudja tartani... karácsonykor lesz 90 éves.

 hasonlítok rá? eléggé. de ahogy telik az idő, egyre jobban fogok:)

 koppány meg dávid játszanak mindkettő kezd mászni, de még elég ritkán és csak ha nagyon el akarnak érni valamit. legjobb még mindig ülve (dávidnak állva:) ).

 a nagyobbak a legóval próbálkoznak... de még nem nekik való.

 és ott volt a nővérem a kicsi debórával. tele volt a ház velünk:)

 aztán haza jöttünk és még aznap indultunk bukarestebe, a már rég várt kotrollra. kíváncsi voltam, mi történik dáviddal, minden rendben van-e. és... sürgősen meg kellett operálni. az egyik szemén glaukóma, a másik meg... nem tudom, de tény, hogy azt is megműtötték. nem így készültünk, de kialakult a szállás meg az anyagiak, minden. hála Istennek és az ő angyalainak:) hazafelé jövet mintha más éghajlati övbe értünk volna: Busteniben ez a látvány fogadott:

 és ez:

 aztán itthon várt a munka, gyerekek, a mieink és a szerbiaiak:

itt éppen kekszet kaptak

a tél azóta is tart nálunk is, kicsit készületlenül ért, sokat voltunk távol.
most a gyerekek betegek, meg én is, valami vírusos dolognak tűnik, ugyanazok a tünetek. nagyon nehezen viseljük és már nagyon várom a végét. az udvarunkon nagyon klasszul lehet szánkózni:))csak nem tudjuk élvezni ahogy lehetne, a betegségek miatt. na, de hátha elmúlik már.
Abigél

a mese vége

ma délelőtt történt, hogy eljött a kislányok nagyapja a testvérükkel és szépen, kedvesen megkérdezte, hogy mennek haza velük? (ostorral a kézben, hogy talán én jobban féltem, mint a kicsik:) )a kicsilány mondta hogy igen, aztán mikor azt kérdezték, hogy marad-e azt mondta igen... a nagyobbik először nem akart, aztán csak belement. én igyekeztem kerülni a cirkuszt, és csak annyit kötöttem a lelkére, hogy vegye ki a gyógyszert, amit tegnap felírtak nekik... aztán hogy mit tesz vele, az ő dolga. talán itt a mese vége. vagy folyt.köv.? kitudja. mi készen állunk. talán Isten próbára tett, mint ábrahámot. őt úgy. hogy el akarta (?) venni a gyermekét, minket meg úgy, hogy még adott egy hétre kettőt. nem volt könnyű, de tanultunk sokat, edződtem... sokat. aki ismert régen, el nem tudja képzelni, ki is ez a zoli felesége. vagy azt mondjak, hogy ő irányít és én nem állok a sarkamra. igen, ilyet is hallottam. de az igazság az, hogy nagyon sokat változtam pár év alatt. soha nem gondoltam volna, hogy ennyi gyerekem lesz. karrierről álmodoztam, és még a gondolattól is irtóztam, hogy én valaha a tanügyben dolgozzak. és bár nem vagyok tanító, mégis tanítok, sőt, egyre merészebb terveim, gondolataim vannak ezzel kapcsolatban. utálós voltam, és most meg olyan hajmeresztő dolgokat megteszek, hogy beszelni se jó... nem mondom, hogy egyszerű. de hát mi az? a keskeny út sem olyan sima. de nem olyan keskeny, hogy ne legyen ott a legfőbb támasz, segítő. 

hát így. most már legalább tudom, hogy valaki olvassa is a blogot:))) 

Áldás békesség. 

Abigél

kilenc

késő este van. mind a 6 (igen hat) gyerek mélyen alszik. ritka jó pillanat. ma reggel sárpatakon voltunk szekérrel (2 hete vettük, jól megy, még nincs teljesen kifizetve) az orvosnál. nincs semmi komoly csak kisebb hűlés, pár rutin vizsgálat, de az utazás annál nagyobb élmény volt, ugyanis szekérrel mentünk. abit magam mellé ültettem a bakra, a hat gyereket pedig hátra, alattuk szalma fölöttük két nagy esernyő (enyhén csepergett). izgalomban nem volt hiány (szultán egyre jobb a szekérhúzásban de még kicsit szertelen) de minden simán ment. meglátogattunk két (illetve egy nagyobb) családot, és abigél barátnőjét. találkoztunk néhány emberrel a "szerbiából", elintéztünk pár ügyet és jöttünk is haza. itthon, miután kicsit megmelegedtünk, levágtuk a kövérebbik tyúkot, én meg nekiálltam ismét víz vezetéket szerelni (ez már a sokadik alkalom, hogy felvettem a harcot a csepegő csövekkel, de még most sem biztos a végső győzelem). ha minden igaz, holnap abi az új mosógépjével (a héten vettük a rég erre a célra megspórolt, imaházba belefektetett majd visszatérített pénzből) moshat a kezdetleges kis fürdőszobánkban (a költségek nagy részét levontuk a lekbérből, így csak az időnk egy része ment rá) ami még nincs véglegesen kész de talán soha nem is lesz olyan mint a jobb sorsú kollégái. de hagyjuk ezeket az unalmas dolgokat, inkább egy másik mesét mondok

ez ma volt

és ez is

két hete szombaton, a gyerekalakalmon beszól derbi (a 8 év körüli, ügyes, sok beszédű, iskolába egy ideje nem járó, sárgított hajú kisfiú), hogy az édesanyja (a 2 hónapja szabadult, azóta újraházasodott, volt férjét börtönben tudó, dávidunk nagynénje akit találóan kancsinak neveznek de az igazi neve tünde) szeretne beszélni velem. ...így kezdődött. gyerekalkalom után el is indultam tibikével (a 10 év körüli, csendes, segítőkész, istenfélő, iker kisfiú az ediék szomszédjából), hogy lássuk mi lesz ebből. tibike kérdezi tőlem, hogy vajon mit akar a kancsi. én rávágom, hogy vagy kérni akar valamit (valami szívességre gondoltam, mert pénzt sosem kért tőlem), vagy pedig szeretné, hogy imádkozzunk érte. a kisfiú rám néz, és azt mondja, hogy biztos azért hív, hogy "vegyem el" a gyerekeit (ami azt jelenti, hogy neveljem én).  így is volt. kicsi köntörfalazás után kibökte, hogy szeretné, hogy a két kislány, pirit (6éves, gerzontól alacsonyabb, volt velünk a táborba és a rendes neve mária) és szidóniát (3éves és kb1,5nek néz ki, alig beszél, főleg magyarul) fogadjuk magunkhoz 3 hónapra, mert próbálnak valami munkát keresni és a nagyszülők nem akarják nevelni (bonyolult, nem részletezem, de az tény hogy nem volt rózsás a gyereke helyzete). nem ígértem csak azt, hogy megkérdezem Istent és a kedvesemet. mind az jutott eszembe, hogy "ha valaki tudna jót cselekedni és nem teszi, bűne az annak". csak azt nem tudtam még, hogy miként adagoljam abinak a dolgot. miként hazaértem, láttam, hogy a kedvesem jókedvű, jó napja volt. bele is vágtam a közepébe, es elmondtam, hogy én úgy képzeltem, hogy hívunk valakit segítségnek erre az időszakra. abi egyből belement és azon töprengtünk, hogy ki vállalná el ezt a feladatot és miután elvetettünk pár lehetőséget beugrott istván aki volt már párszor sárpatakon a gyülekezetben és jelenleg egy ismerősénél lakott és munkát keresett. másnap meg is kérdeztem tőle, hogy elvállalná-e és egyből igent mondott. gerzon és zalán is bevállalta a lányokat és minden nap megkérdezték, hogy mikor jönnek már a kislányok. kicsit elő kellett készíteni a terepet, ágyat javíottunk, matracokat hoztunk, ruhákat válogattunk. múlt héten, csütörtökön, miután egész nap edi házán dolgoztunk, a szekérrel hazafelé jövet beugrottunk tündéékhez (kancsi) és felvettük a két kislányt. lassan egy hete, hogy kilencen vagyunk, de eddig nem volt semmi komoly gond. igyekszünk áldás lenni, példát mutatni (bele lehet vágni, ha Isten lehetőséget ad), tanulni és ez által is Ő hozzá közelebb kerülni. van aki szerint őrültség, de szerintem őrültség lenne kihagyni egy ilyen lehetőséget, mert még itt sem ad minden  nap az Úr ilyet. benne bízunk, és tudom, hogy van értelme annak amit teszünk.
zoltán

csatolok pár novemberi képet:

evés

mindenki amit tud

a babával még az evés is könnyebb

finom az alma

alvás :)

munka

áhitat

jól sikerült sorozat szidóniáról

ősz mifelénk

a fiúkkal

Gerzon tatával

munkában

haladunk, lassan a dolgainkkal előre, reméljük, nem csak azzal, ami szemmel látható, hanem a lelki dolgokkal is.

az imaházra tető került, főleg a zoli szüleinek köszönhetően, akik bontott anyagot (teljes tetőszerkezetet) adtak nekünk, kamiont béreltünk, elhozattuk. apósom meg két másik ákosi testvér jött segíteni az ittenieknek. az Úr adta az áldást, a jó időt, a haladást. a többi dolgot már rosszabb időben is el lehet végezni.

 itthon meg sikerült bevezetni a vizet, a mocskosabb, nehezebb része már megvan, még valami apróság hiányzik és két év után újra lesz fürdőszobánk. egy kicsit kényes kérdés ez nekünk, mert látjuk, hogy van, akinek még háza sincs, a vizet messziről kell hordja. mégis főleg én sürgettem ezt a dolgot. remélem, könnyebben fogok boldogulni a mosással, mosogatással, gyerekek fürdetésével, szobatisztaságra neveléssel... hála legyen Istennek.

az edi (első és eddig egyetlen gyülekezeti tag a szerbiából) házai is épül lassan, a héten azon is tető lesz, nehezen, mert ahogy dolgozik, csak úgy, apránként tud venni hozzá dolgokat. edi (meg istván, egy másik komoly érdeklődő is) sokat segített az imaháznál, hanyagolta a munkáját, kevesebb pénze volt, elhalasztotta a saját kis házának befejezését, hogy előbb az imaház legyen meg.  zoli is segít neki a héten.

tervek, kihívások vannak, abból nem fogyunk ki. bölcsességre van szükségünk. köszönjük a támogatást, az imákat.
Abigél

nagy nap

november elseje. számunkra azért volt nagy jelentősége ennek a napnak, mert most először merészkedett fel gerzon a lóra. (meg én is) nagy dolog ez neki, mert eléggé félős gyermek, a lótól irtózott, csak messziről hősködött. aztán olvasgattam a lovas terápiáról a sérült gyerekek körében és az jutott eszembe, hátha a dadogáson is segítene. miért ne próbáljuk ki. fizetni nem kell érte, a szultán mindig kéznél van. s most eljött a nagy nap. nagyon bátor volt: elmentek tejért, ott leszálltak, visszaültek, mindenféle érdekes dolog volt. bár a szultán nem egy nyugodt természet, ő is jól viselkedett.

mindeközben zalán keresett egy biztonságos helyet:)) aztán meg nagy kiabálások közt szaladt utánuk, hogy csáne, meg gyí, meg ilyesmi... :))

abigél

vonattal

az elmult het elegge faraszto volt mindnyajunk szamara. epitkeztunk. kortvelyfajan segitettunk a fundamentumnal sarpatakon pedig falaztunk. volt jo sok segitseg, keves aki ertett is hozza, de a jo szandek nem hianyzott. eletemben eloszor en is raktam a falat, es ahhoz kepest eleg jol sikerult. lassan haladtunk, foleg amiatt, hogy a hasznalt teglak egy resze torott a nagyja pedig betonos volt, de valami jo eros anyaggal amit alig tudtunk lekopacsolni. hetvegere elegge padlora kerultem. erzelmileg. ugy ereztem, hogy nem vagyok jo semmire, elment a kedvem az egesztol. olyan jo volt erezni az O kozeledeset abigelen es edin keresztul, es vasarnapra mar ismet jartam, meg nem a vizen, de legalabb a szarazon.

hetfon gerzonnal elutaztunk a nyugati reszre, aradon es temesvaron voltunk. koran keltunk, jo sokat vonatoztunk (a buszon mindketten rosszul vagyunk), a villamost is kiprobaltuk, testverekkel talalkoztunk, beteget latogattunk, imadkoztunk, beszelgettunk, jatszottunk, busultunk es orultunk, eltunk. gerzon mar egy honapja hajtogatja, hogy ha nagy lesz markologepet fog vezetni. ezert nem akar ovobacsi lenni mert akkor nem vezethet markologepet. a vonatbol is racsodalkozott nehany peldanyra, jobban tetszett neki meg a gozmozdonynal is. es lass csodat: aradon kapott egy jatek markologepet. nagyon orul neki. almaban sem gondolta volna, hogy ilyen hamar teljesul a vagya.

az elmult 3 ev alatt, mig volt kocsink, alig ultem vonaton. el is felejtettem, hogy az milyen jo. pedig hogy szerettem regen vonatozni! sok szep emlek fuzodik hozza es most felelevenedett, foleg az az erzes. szavakban ki sem tudom fejezni mit jelent nekem a vonatozas, mar-mar valami spiritualis ateles jellege van szamomra. sokat tanultam vonatozas kozben az eletrol, onmagamrol, az emberekrol es sokszor szolitott meg Isten is vonatozas kozben. nehany meghatarozo elmeny ma is eleven bennem. kozben tudtam olvasni, elmelkedni es jokat beszelgetni gerzonnal es masokkal is. jovo heten is vonattal fogok utazni bukarestbe, davidot viszem felulvizsgalatra, mar alig varom.

az eletem is sokmindenben a vonatozasra hasonlit. szeretek elni, elvezem, izgalmas, sokminden tortenik, szinte folyamatos a mozgas, van mit nezni, min gondolkodni. sok ismeretlenbol lesz ismeros, egy idore. otthon erzem magam a vilagban, akarcsak a vonaton. de ha megerkezek, gyorsan lepattanok. neha csatlakozasra kell varni, az allomas is otthon, de az is ideiglenes. minden ossze van kotve mindennel. sokminden eszembe jut errol, de nem tudom leirni.

fojtatjuk az epitkezest. ha befejeztuk johet a furdoszoba. a tel a sarkunkat harapdalja. van eleg tuzifa. tobb ido lesz egyutt lenni. jon a lelek nyara

zoltan

megigért képek

emeletesen

5 évesen:)

hármasban

így születnek az erdészek... nem lehet elég korán kezdeni:)

puszi

Koppány meg Zalán

Imaház
ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők... építkezünk. na nem én, én csak itthonról drukkolok:) nem mondanám, hogy nincs áldás, de nem megy olyan könnyen, mint gondoltuk. ott kezdődött, hogy azt mondtuk, nem várunk tovább senkire, se mesterre, mert nagyon eltelt az idő... aztán  esett az eső- nagyon- sokat. megjöttek apukámék (apósom, apa meg három testvér Ákosról, köztük Erzsi, aki nekem segít, csak nekem:)) ) és láss csodát, elállt az eső, kisütött a nap is néha és én itthon áldottam az Urat, hogy ilyen csodát tett. haladtak is jól a munkával. ma is, de fogy a lelkesedés. reméljük, holnap a fal fel lesz húzva, s tető... hm, az még lenne csudajó, ha már fent lenne.

Vendégek
ma meglátogatott Borzási István tv a vendégeivel. örültem nekik:) érdekes volt, h zoli szólt, tíz perc múlva ott vagyunk. most megláthattam, hogy tíz perc és két asszony csodákra képes:)) ugyanis mikor hívott a ház felfordítva, az ágy matrac nélkül, a pulyka félig megpucolva, játékok, itt mosott ruha, ott meg szennyes... palacsinta sütésre vár... aztán, mire megjöttek, elég sokminden rendjén volt...:D készült is pár kép (háttérben a ruhaszárítóval:)) ) ilyen izgalmakban van részem...

Fogacskák
egy ideje dávid és koppány versenyezenk. előbb dávidnak volt egy foga, aztán koppánynak is. aztán dávidnak még egy, s koppány se maradt el tőle. biza most a versenyben koppány vezet, ma estére kibujt a felső foga is. egyelőre egy, de jön a másik is. keserves. nurofen, zsibbasztó, babapiskóta...

képek később.
abigél

4-3

négyből három már alszik, a negyedik itt tekergeti magát piszkálja a számítógépet. ez koppány:) rég nem írtunk, egyrészt mert nem történt semmi említésre méltó, másrészt meg nem volt időnk. alma-körte levet gyártottunk, nagyban. még a tavaly adták az ötletet az ifjabb Erdőék és íme, lett elég gyümölcs, hogy megcsinálhassuk. ha valaki kíváncsi, jöjjön el egy kóstolóra:)

másik érdekesség, hogy kaptunk egy emeletes kiságyat. ha lesz alkalmam, lefényképezem. dávid azért élvezi, mert nagyon jól tud benne dobolni, koppány meg azért nem, mert megszokta hogy mellettem van. azért mondtam neki, jobb lesz ha átszokik, mert ez hosszú távon nem működik. lesz még egy emeletes ágy is a nagyobbaknak, csak az még nincs összeszerelve.

nagy évfordulók ideje az október nálunk. most volt 2 éve, hogy ideköltöztünk és pénteken lesz 5éve, hogy összeházasodtunk. hogy repül az idő! el se hinném, ha nem látnám a kis olajfacsemetéket: ) készülünk egy kicsit ünnepelni (ez kicsimamának szól:) ...

a végére meg egy imatémám van: zalánnak már azóta, hogy ide költöztünk, van valami kiütés a kezén, lábán. csúnya, kellemetlen, viszketős, stb. mindenfélét olvasok, próbálgatok, hogy tejallergia, vagy más? nem tudom. egyszer igaz hogy elmúlt egy tejmentes diétától, de aztán vissza jött. és nem szabadulunk tőle. lehet neurodermatitis, vagy epeféreg... de eldöntöttem, hogy nem fogok többet rágódni a dolgon. és olvasgatás helyett imádkozni fogok. ha tényleg neuro... akkora lelkének-testének van szüksége gyógyulásra. kérem, imádkozzanak érte. most egy allergén-szegény diétát kezdünk, ami nagyjából rizs-, krumpli-, cukkini-, hús-, málélisztből áll. aztán tanulok én is kreatívkodni ezekből. a családnak is tetszik. két nap... eddig nem nehéz, de két hétig...

az imaházépítés áll, mester nem jelentkezett, csak hétfőtől. addig zoli készíti a terepet: anyagokat odavinni, stb.
abigél

picikről

tegnap voltunk orvosnál a kicsikkel, egy gernyeszegi testvérünk kocsijával, míg ők vigyáztak a nagyobbakra. rutinvizsgálatok voltak, egyiknek sincs csípőficama és a neurológus is meg volt elégedve dáviddal. 4hónaposan még jobban le volt maradva, reflexei nem működtek megfelelően. most tíz hónaposan kb 8 hónaposnak felel meg, ami nem nagy lemaradás. ilyen akár melyik nem ilyen hátránnyal indult gyermeknél előfordulhat. kicsit mozgékony, le kell kötni és adni neki vitaminokat. ennyi. az is igaz, hogy a jobbik formáját adta. de nagyjából így látom én is. ami meglepő, hogy koppánynak az egyik lába kicsit merev és a lábfejek nem túl erősek, ami a járásnál gond lehet. viszont csak kicsi tornát javasolt, semmi extra. nekem azért furcsa ez, mert itt romániában az ilyen vizsgálatokat normális esetben nem végzik el. van a gyereknek egy orvosa, ha annak valami furcsa, akkor esetleg elküld neurológushoz, viszont kicsi apróságok nemigen tűnnek fel. az egész az anyukára van bízva. ha valamit nem csinál, vagy nem jól, a gyerek, akkor "ez ilyen"... a nagyobbaknál nem voltunk ilyen vizsgálatokon, fejlesztésen, pedig nem ártott volna, gerzonnal főleg. az egészségügy helyzetét mutatja az is, hogy koppány mióta megvan, még nem kapott oltást, most kapta meg a 2hónaposnak való oltásokat, és a BCGre remény sincs. lehet hogy ez így jobb, erősebb lesz az immunrendszere, vagy "hulljon a férgese"-politikát alkalmaznak... van ember úgyis elég... vagy??

keresünk mestert az imaházépítéshez. hívő körökben sincs nagyon jelentkező, a gond az, hogy fizetni nem nagyon tudunk. bontott téglából, sárral rakott falak lesznek, ezt kéne megcsinálni, úgy, hogy tartson egy pár évig. ha valaki tud alkalmas embert, várjuk a jelentkezést. segédmunkás akad, csak le kell vezetni az egészet. 2-3napról lenne szó.  

 abigél

 

hétpróba

hétpróbások vagyunk mi ketten szultánnal. abi annál sokkal több... de azért mi is igyekszünk. a minap például zuhogó esőben jöttünk haza sárpatakról éjszaka. mikor először felültem a hátára (vagy 4 hónappal ezelőtt) akkor is éjszaka kellett haza jöjjünk sárpatakról de úgy, hogy ő addig még nem mászkált éjszaka, én pedig még nem ültem a hátán (más ló hátán se sokat). akkor mindentől félt, én meg csak tőle féltem,  mivel próbált megszabadulni attól aki őt ilyen kellemetlenségekbe keveri bele. hálistennek nem járt sikerrel. ... azóta sem ... még... de jól összeszoktunk. kölcsönösen hatunk egymásra, tanulunk egymástól. de külön-külön is sok mindenre képesek vagyunk. ma például valaki elengedte a kertünkből és leszaladt sárpatakig. nem is hittem el mikor a szerbiai gyerekek mondták, hogy a szultán leszaladt a faluba. hiszen én biciklivel jöttem és a ló otthon legelészik a kertben. ezt hittem addig míg nem hívott andrás. emellett az én biciklis és gyalogos utaim nem sokat jelentenek. csak az szól mentségemre, hogy minden nap le kell gyűrjem a balesetem maradványait a testemben.

szeretjük a kihívásokat, mindig izgalmas a kezdet

egyikünk sem könnyen tágít az elképzelésétől

általában azért az történik amit én akarok

és előbb vagy utóbb mindketten elégedettek vagyunk

ma kiástuk a fundamentumot, és ha a Mindenható velünk lesz, holnap be is öntjük. édesapám nagyjából megjavította a kocsit amit el is adtam már neki, hogy kifizethessem a szomszédot. sándor barátom is segített az áskálódásban és közben a családjaink és a kutyáink is építették a kapcsolataikat egymással.

nem szeretem az építkezést de nem maradt más megoldás. költöznünk kell, nincs hova, úgyhogy építkezünk. alacsony költségvetéssel. remélem ez összehozza az embereket, mert csak így érdemes. jól jön minden segítség. a gyerekek mindig ugrásra készek, öröm látni. remélem kerül majd kőműves is és minden kialakul idejében. abigél is sokat segít, támogat, biztat. megegyeztünk, hogy a pénzünkből annyit fektetünk bele amennyi csak kell, hogy még tél beállta előtt be legyen fejezve.

a héten lesz az ítélet kihirdetése az edi ügyében. lehetséges, hogy fellebbezni fogunk. kár lenne hogy lecsukják, most mikor kezd egyenesbe kerülni a családjuk. és a misszióban is nagy segítség. imádkozunk. legyen meg az Ő akarata.
zoltán

ez a finom nyulunk volt

"ni mit tudok!"

gyönyörű pókai református templom

épül a kicsi sárpataki imaházunk

ez még augusztusban készült de muszáj volt feltegyem

(hozzá jövök én mindig haza, így sok mindent kibírok)