kilenc

késő este van. mind a 6 (igen hat) gyerek mélyen alszik. ritka jó pillanat. ma reggel sárpatakon voltunk szekérrel (2 hete vettük, jól megy, még nincs teljesen kifizetve) az orvosnál. nincs semmi komoly csak kisebb hűlés, pár rutin vizsgálat, de az utazás annál nagyobb élmény volt, ugyanis szekérrel mentünk. abit magam mellé ültettem a bakra, a hat gyereket pedig hátra, alattuk szalma fölöttük két nagy esernyő (enyhén csepergett). izgalomban nem volt hiány (szultán egyre jobb a szekérhúzásban de még kicsit szertelen) de minden simán ment. meglátogattunk két (illetve egy nagyobb) családot, és abigél barátnőjét. találkoztunk néhány emberrel a "szerbiából", elintéztünk pár ügyet és jöttünk is haza. itthon, miután kicsit megmelegedtünk, levágtuk a kövérebbik tyúkot, én meg nekiálltam ismét víz vezetéket szerelni (ez már a sokadik alkalom, hogy felvettem a harcot a csepegő csövekkel, de még most sem biztos a végső győzelem). ha minden igaz, holnap abi az új mosógépjével (a héten vettük a rég erre a célra megspórolt, imaházba belefektetett majd visszatérített pénzből) moshat a kezdetleges kis fürdőszobánkban (a költségek nagy részét levontuk a lekbérből, így csak az időnk egy része ment rá) ami még nincs véglegesen kész de talán soha nem is lesz olyan mint a jobb sorsú kollégái. de hagyjuk ezeket az unalmas dolgokat, inkább egy másik mesét mondok

ez ma volt

és ez is

két hete szombaton, a gyerekalakalmon beszól derbi (a 8 év körüli, ügyes, sok beszédű, iskolába egy ideje nem járó, sárgított hajú kisfiú), hogy az édesanyja (a 2 hónapja szabadult, azóta újraházasodott, volt férjét börtönben tudó, dávidunk nagynénje akit találóan kancsinak neveznek de az igazi neve tünde) szeretne beszélni velem. ...így kezdődött. gyerekalkalom után el is indultam tibikével (a 10 év körüli, csendes, segítőkész, istenfélő, iker kisfiú az ediék szomszédjából), hogy lássuk mi lesz ebből. tibike kérdezi tőlem, hogy vajon mit akar a kancsi. én rávágom, hogy vagy kérni akar valamit (valami szívességre gondoltam, mert pénzt sosem kért tőlem), vagy pedig szeretné, hogy imádkozzunk érte. a kisfiú rám néz, és azt mondja, hogy biztos azért hív, hogy "vegyem el" a gyerekeit (ami azt jelenti, hogy neveljem én).  így is volt. kicsi köntörfalazás után kibökte, hogy szeretné, hogy a két kislány, pirit (6éves, gerzontól alacsonyabb, volt velünk a táborba és a rendes neve mária) és szidóniát (3éves és kb1,5nek néz ki, alig beszél, főleg magyarul) fogadjuk magunkhoz 3 hónapra, mert próbálnak valami munkát keresni és a nagyszülők nem akarják nevelni (bonyolult, nem részletezem, de az tény hogy nem volt rózsás a gyereke helyzete). nem ígértem csak azt, hogy megkérdezem Istent és a kedvesemet. mind az jutott eszembe, hogy "ha valaki tudna jót cselekedni és nem teszi, bűne az annak". csak azt nem tudtam még, hogy miként adagoljam abinak a dolgot. miként hazaértem, láttam, hogy a kedvesem jókedvű, jó napja volt. bele is vágtam a közepébe, es elmondtam, hogy én úgy képzeltem, hogy hívunk valakit segítségnek erre az időszakra. abi egyből belement és azon töprengtünk, hogy ki vállalná el ezt a feladatot és miután elvetettünk pár lehetőséget beugrott istván aki volt már párszor sárpatakon a gyülekezetben és jelenleg egy ismerősénél lakott és munkát keresett. másnap meg is kérdeztem tőle, hogy elvállalná-e és egyből igent mondott. gerzon és zalán is bevállalta a lányokat és minden nap megkérdezték, hogy mikor jönnek már a kislányok. kicsit elő kellett készíteni a terepet, ágyat javíottunk, matracokat hoztunk, ruhákat válogattunk. múlt héten, csütörtökön, miután egész nap edi házán dolgoztunk, a szekérrel hazafelé jövet beugrottunk tündéékhez (kancsi) és felvettük a két kislányt. lassan egy hete, hogy kilencen vagyunk, de eddig nem volt semmi komoly gond. igyekszünk áldás lenni, példát mutatni (bele lehet vágni, ha Isten lehetőséget ad), tanulni és ez által is Ő hozzá közelebb kerülni. van aki szerint őrültség, de szerintem őrültség lenne kihagyni egy ilyen lehetőséget, mert még itt sem ad minden  nap az Úr ilyet. benne bízunk, és tudom, hogy van értelme annak amit teszünk.
zoltán

csatolok pár novemberi képet:

evés

mindenki amit tud

a babával még az evés is könnyebb

finom az alma

alvás :)

munka

áhitat

jól sikerült sorozat szidóniáról

ősz mifelénk

a fiúkkal

Gerzon tatával