Éva

Vásárhelyen az 5letbörzén ismertem meg. Nagyon kíváncsi voltam rá, nem tudom, miért, de vonzott. Aztán Isten úgy rendezte, hogy beszélgettünk, imádkoztunk együtt. Telefonszámcsere, stb. Aztán köv. szombaton hallom, hogy súlyos balesetet szenvedett... Megijedtem, hogy új barátnőm haldoklik talán, szenved a kolozsvári kórházban. Aztán megtudtam, hogy jobban van, fizikailag, de nem lehetett vele beszélni, mert a telefonja nem élte túl a balesetet. Tudtam, hogy haza ment az édesanyjához Szatmárudvariba. Nem készültem én meglátogatni, nem láttam rá reális esélyt, de az Úr úgy rendezte, hogy tegnap elmentünk egy kicsit arra felé, hazai tájakra, és ami a legjobb az egészben, hogy bementünk Évához és amit ott láttam, nagyon boldoggá tett. Éva nagyon jól van! Be van kötözve, biztosan fáj is neki itt ott. Két keze be van kötve, az édesanyja gondozza, eteti, de minden szavával az Istent dicséri. Nagy dolog, hogy, megmenekült, pedig ő kész lett volna Úrához menni. Mégis... valami, valaki miatt nem mehetett még el. Csodálatos világosság került oda abba a faluba, a családjába a két hónapos kényszerpihenő révén. Nem panaszkodik, nem a múltban él, nem áll az események hatása alatt... de mégis. Keresi a helyét, kíváncsi, miért történhetett ez meg, mi a dolga most... Nagy példa ő nekem, és áldom az Istent, hogy megismerhettem, hogy láttam így is. Imádkozunk érte, hogy ne legyen hiábavaló ez az egész, hogy családja is lángra kapjon, az ő tüzéből jusson a körülötte élőknek is.

Abigél