szombat, október 17, 2009

tél

megjött a tél, azt hiszem, majdnem mindenütt, kicsit havazott is, kemény fagy volt az éjjel. amit tudtunk, megmentettünk, amit nem, az meg lefagyott. így járt pórul szegény muskátli is a kút tetején. nagyon szép volt a nyáron, nem tudtuk neki meghálálni...
hoztunk még fát, nagyon jó melegeket csinálunk itt, úgy érzem, megtanultam tüzet rakni. hiába, jó tanárom volt:) azért van egy kis segítség is, tűzgyújtó folyadék, valami...
ma körzeti női csendesnap volt gernyeszegen, megtelt az imaház nőkkel, nagyon jó alkalmunk volt. az előadás is jó volt, a nehézségeinkről és hogy hogy éljük meg, aztán meg egy kicsit a keresztyén házasságokról, hogy csináljuk, hogy jó legyen. :) zalán feltűnően jól viselkedett, egész nap velem volt. gerzon meg zolival itthon. ja, az első témáról a konklúzió: csak úgy lehet kibírni minden nehézséget, ha nem azokra nézünk, hanem egyedül Jézusra. így lehet szűkölködni is, bővölködni is. a második téma lényege számomra, hogy sokat imádkozzunk a párunkért és vele is. és ha valakin akarok változtatni, az én legyek... nem a másik, vagy a körülmények.
holnap hálaadó nap lesz ugyancsak gernyeszegen.
most nagyjából ennyi.
abigél

Nincsenek megjegyzések: