szerda, május 04, 2011

mindennapjaink

az elmúlt hetek nagyon zsúfoltak voltak nekünk: családból látogattak meg minket, igaz ők inkább segítettek, mint vendégeskedtek, aztán volt egy holland csoport is, majdnem egy hetet, aztán itt a nagyhét és újabb vendégek jöttek (a barátnőm, aki gyógyszereket hozott ausztriából és egy részét ki is osztotta), régebbi és újabb ismerősök, és apukám, aki velünk ünnepel. volt még közben egy nap imaházvakolás is, és közben a mindennapi teendők (már amennyire idő jutott).

annak azért nagyon örülök, hogy kezdek bele jönni. nem terhelt le nagyon, már természetes, hogy többet főzök, és vagy itt esznek, vagy sem. de általában itt ettek (a hollandok például). írok egy kicsit róluk, illetve a projektjükről: egy nappali tanuló központot szeretnének felépíteni és aztán fenntartani. most minden jel arra utal, hogy ez a szerbiában lesz, aminek nagyon örülök. rég látjuk már ennek szükségét, de nem volt rá mód. cigány óvoda lehetne benne, iskola utáni ebéd és tanulás a gyerekekkel, felnőtt képzés, stb. mind ehhez ember kell, most ezért imádkozunk. a holland testvérekkel nagyon kellemes időt töltöttünk, megbarátkozunk. persze hogy bizalom kell mindkét fél részéről, ha egy ilyen dologba bele vágunk.




a gyümölcsös teljesen kivirágzott, most olyan gyönyörűszép itt minden, hogy azt nem lehet lefényképezni, azt látni és érezni kell. virágos fák, illat, kakukk és rigók és társaik. az emberi zajok majdnem teljesen hiányoznak. nagyon megnyugtató. a fiúk ma tatával szinte egész délután a tűz mellett ültek, játszottak, tisztára, mintha kiránduláson lennénk. csak a patak hiányzik, apa szerint :)
abi



en is irok par dologrol. sokminden kimaradt mostanaban a blogbol, de a napjaink nagyon mozgalmasak voltak. mar reg volt de meg kell emlitsem, hogy nagyon jol sikerult a cigany nok konferenciaja, sarpatakrol es csavasrol is voltak jonehanyan. az egesz csaladunk is ott lehetett, a ferfiakkal foztunk es az udvaron beszelgettunk. ugyancsak aprilisban elmehettem a barnabas kor egrespataki talalkozojara majd a ciganymisszios alapitvany felevi megbeszelesere mihalyfalvara. ezeknek az ideje alatt edesanyam es anyosom segitettek abigelnek. jo elore meg kellett szervezni de osszejott.


 sikerult felszantani a kiskertet is, a szomszed segitsegevel. egy reszet lucernaval vetettem be, okulva a tavalyi evbol mikor kiderult, hogy a nyari taborozasok nem kedveznek a kapas novenyeknek. a lucerna viszont mindig jol jon. most az eso utan eleg jol nez ki a kiskertunk is. 


 keszulnek a szerbiai jatszoter szamara az eszkozok. gyergyoi cigany testvereink ebbe is besegitettek, 


 es az imahaz korul is hasznos munkat vegeztek. a belso vakolas is megvan nagyjabol, es az udvaron is alakulnak a dolgaink


 de a legjobb resze az ittletuknek a kozos szabadteri  istentisztelet volt. zsolt ba harmonikazott es predikalt, a bajszos testvereink krisztus kegyelmerol tanuskodtak, mi pedig veluk orultunk.


 csavasra is jarogatok rendszeresen, tobb-kevesebb erdeklodes kozepette. 
a hetvegen a gernyeszegi fiatalok is elkisertek gyalog csvasra. gerzon is velunk volt es meglehetosen jol birta a kb. 15 km-es gyalogturat.


 andrassal es lacival jo beszelgeteseink voltak mostanaban is. ok ugyesen szerkesztik az egyesuletunk lapjat csak en vacakolok.  
 egyutt voltunk a csaladjainkkal majalisozni a kertunben
es itt voltak a gernyeszegi fiatalok is. nagyon jo volt egyutt lenni, csak en kellett lelepjek sarpatakra.


 a holland reformatus testvereink akikkel egyutt szeretnenk a sarpataki napkozi otthont felepiteni hoztak magukkal par dolgot amit a kornyekbeli szegenyebb csaladoknak fogunk szetosztani


gyerekfoglalkozast is tartottunk egyutt. foleg a gyerekekre voltak kivancsiak mert ertuk akarjak felepiteni azt az epuletet, aminek a hosszu tavu mukodteteset is ok allnak. 

korulvezettem oket a szerbiaba es sokat beszelgettunk egyutt az itteni helyzetrol es a jovobeli lehetosegekrol.

nagyheten temettek davidnak a nagymamajat. egy kislanya maradt arvan es nehany unokaja is nehez helyzetbe kerult akiket o nevelt. koztuk davidnak a ket nagyobbik testvere is andrada es bobi.

a szerbiai gyerekek ugyesen segitettek az imahaz udvaranak es a leendo jatszoternek a takaritasaban. hatra vannak a papirmunkak (telekeles, stb.), a kerites es felszereles elkeszitese. remeljuk a legjobbakat. 
kozben zajlik a kortvelyfaji es abafaji imahazak epitese. ott is elkel a segitseg meg a korzetben ahova attila nehezebben er el az epitkezesek miatt. kaptam kolcson egy autot is (sajnos 15L felett fogyaszt szazon, ugyhogy nemigen veszem igenybe) es egy robogot (amit a heten kell vizsgaztatni, es remelhetoleg jovo heten lesz szamja is) es igy varhatoan megno valamelyest a hatosugaram. azert a szultant nem vonom ki forgalombol hiszen fuvarozni es csavasra menni meg mindig o a leg hatekonyabb. 
a gyulekezetben sok gond van mostanaban. edit vegul eliteltek a 6 evvel ezelotti dolgaiert es 3 ev 2 honapot kapott aminek a letolteset mar el is kezdte. egyenlore nagy veszteseg ez a gyulekezetunknek hiszen o volt a leg eretteb es leg aktivabb szerbiai testverunk, es az egyetlen cigany gyulekezeti tagunk is sarpatakon. de remeljuk, hogy hosszu tavon megis nyereseg a gyulekezetnek, ha majd meg jobban megerosodve, tapasztaltabban, erettebben ter haza. vannak paran akik elestek de vannak olyanok is akik megerosodtek az elmult idoszakban. 
en elegge kehes vagyok, sokat kohogok (mar volt ilyen ket eve is) de azert allom a sarat, es amikor tehetem igyekszek pihenni kicsit. jo csendben is lennni es jo varni az O szabaditasara.
zoltan


1 megjegyzés:

deakzsolt írta...

Örömmel olvastam a beszámolókat. Hálás vagyok az Úrnak, hogy bontakozik a misszió és támogatók csatlakoznak. Kívánok nektek sok kitartást, örömöt és békességet!