szerda, május 11, 2011

cigánymisszió

az utóbbi időben több alkalmam adódott beszélni erről a témáról (sárpatakon kívül is) a kövesdombi és a cserealjai református gyülekezetben, CE csendes napon, és nemrég a bólyai liceumban. hál Istennek ezekért a lehetőségekért amikor róla tanúskodhatok.

de mi is valójában a cigánymisszió, vagy csak úgy magában a misszió? Krisztus Urunk azt mondja, hogy "tegyetek tanítványokká", meg, hogy "lesztek nékem tanúim". igazából a kettő egy és ugyanaz. aki Őt követi azt lehet követni. sokat gondolkodom azon, hogy mennyire követem Őt, hogyan lehetnék jobb követője, de a kihívások ami elé az élet állít meg is adják a feleletet. "úgy szeressétek egymást....", meg "abból látja meg a világ...", meg "új parancsolatot...". hát erről szól a cigánymisszió (és úgy általába véve a misszió). közvetíteni, bemutatni, beleélni ebbe a világba azt a szeretetet amit az Örökkévaló (áldott legyen a neve) közölt az Ő Egyszülöttjében. ennek sokféle megnyilvánulása van (valaki úgy fejezte ki hogy a szeretet találékony, vagy ha jobban tetszik kreatív). az éhezőnek, egy darab kenyér; a bánatosnak, vigasztaló szó, ölelés, együtt sírás, hallgatás; de hadd ne kelljen magyaráznom, hiszen aki akarja, tudja. és ha valaki tudja és teszi is az boldog. piszkos munka ez, lábmosás. de Istennél a nagyságnak nincsen másik útja. és azért jó lenne felnőni, eleget gyermekeskedtünk.

élveztem amit kiváltott a téma (főleg az a része, hogy cigány) egyik-másik középiskolás csoportban. feljöttek a megszokott sablonos gondolatok, előítéletek, no meg a genetika. érdekes, hogy a szerbiában (ti. sárpatakon) azokkal a cigányokkal van a legtöbb baj akik származásuk és kinézetük alapján is székely-cigányok (a legtöbb bűnöző ebből a családból származik, ez dávidunknak a családja). ők parajdról származnak, a gyerekek jó része szőke és a széles pofacsont, meg a jellegzetes testalkat egyáltalán nem cigány vonás. a virtuskodásuk, keménységük és más megnyilvánulásuk is elüt az átlagos sárpataki cigányokétól. de nem mintha jobb volna. ...sőt! egy másik érdekesség az, hogy a leg szegényebb (és minden ami vele jár) sárpataki cigány családnak a gyerekei majdnem mind szőkék és kék szeműek. tudni való hogy a helyi arisztokratáknak (szándékosan nem írom, hogy nemesek) sok cigány asszonnyal volt dolguk, de a parasztok se maradtak ki ebből. hogy is van hát? helyi szinten a legkevesebb ún. cigány-génnel bírók a legzűrösebbek és legtrehányabbak. és ez tény. vagy ennek nincs köze a genetikához? vagy pont azért?

számomra közömbös ez a kérdés, csak érdekességként említettem. ami ebből is kiderül az a mi képmutatásunk, felszínességünk, amit a cigányokban is nagy előszeretettel megkritizálunk. az ilyesmi számára is meg kellene halni, hogy végre teljesen Krisztusnak élhessünk!

mi, ill. ki ad erőt szeretni? mert senki se mondja, hogy nem nehéz!
zoltán

5 megjegyzés:

M K írta...

Gondoltam, írok néhány dolgot, hogy milyen igazán is a székely ember.Főleg, ha megtér. Aztán eszembe jutott az a mondatod, hogy élvezted a középiskolások reakcióját az előadásod után.Az enyémet is élveznéd, biztosan. Szerintem, ez az általánosítás nem állja meg a helyét a székely-cigányokkal kapcsolatosan.

M K írta...

És részemről minden elismeréssel együtt amit ezzel a szolgálattal felvállaltatok, és azzal együtt is, hogy vannak cigány testvéreim akiket szeretek és felnézek rájuk - azért a másik oldal sem teljesen alaptalan, valljuk be.

M K írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Dohi család írta...

kedves kinga. nem azt élveztem, hogy mikent reagalnak a temara, hanem azt, hogy reagalnak, erdekli oket (lehet hogy csak azert mert divatos tema, de igy is). azt meg, hogy milyen a magyar, a szekely, a cigany, stb ember szerintem nem lehet meghatarozni. meg ha vannak is kozos jellemzok, megis tulsagosan nagy a valtozatossag. sok magyart ill. szekelyt ismerek akik sokkal alantasabbak mint az itteni atlag cigany. igazad van abban is, hogy az eloiteletek nem teljesen alaptalanok, de ugyanigy a velunk magyarokkal ill. szekelyekkel szemben vallott eloiteletek sem, es azoknak sem vagyunk hijan. en itt konkret peldakat vettem es azokkal erveltem az ellen a nezet ellen miszerint a genetikaban keresendo, a ciganyok bunozesre valo hajlamara, ill. alantas eletmodjukra a magyarazat. ezek a peldak nem ezt iagzoljak. nem akartam messzemeno kovetkezteteseket levonni. csak ennyi.
zoltan

M K írta...

Megértettem a lényeget Zoltán. A többiről beszélünk majd konkrétan, ha egyszer eljutunk hozzátok és lesz lehetőségünk közelebbről belelátni a szolgálatotokba.