el voltunk menve. előbb szatmár megyében voltunk. meglátogattuk a mamákat és a dédiket. ő a zoli nagymamája:
Ő meg az enyém. van dédunokája bőven, már nagyon számon se tudja tartani... karácsonykor lesz 90 éves.
hasonlítok rá? eléggé. de ahogy telik az idő, egyre jobban fogok:)
koppány meg dávid játszanak mindkettő kezd mászni, de még elég ritkán és csak ha nagyon el akarnak érni valamit. legjobb még mindig ülve (dávidnak állva:) ).
a nagyobbak a legóval próbálkoznak... de még nem nekik való.
és ott volt a nővérem a kicsi debórával. tele volt a ház velünk:)
aztán haza jöttünk és még aznap indultunk bukarestebe, a már rég várt kotrollra. kíváncsi voltam, mi történik dáviddal, minden rendben van-e. és... sürgősen meg kellett operálni. az egyik szemén glaukóma, a másik meg... nem tudom, de tény, hogy azt is megműtötték. nem így készültünk, de kialakult a szállás meg az anyagiak, minden. hála Istennek és az ő angyalainak:) hazafelé jövet mintha más éghajlati övbe értünk volna: Busteniben ez a látvány fogadott:
és ez:
aztán itthon várt a munka, gyerekek, a mieink és a szerbiaiak:
itt éppen kekszet kaptak
a tél azóta is tart nálunk is, kicsit készületlenül ért, sokat voltunk távol.
most a gyerekek betegek, meg én is, valami vírusos dolognak tűnik, ugyanazok a tünetek. nagyon nehezen viseljük és már nagyon várom a végét. az udvarunkon nagyon klasszul lehet szánkózni:))csak nem tudjuk élvezni ahogy lehetne, a betegségek miatt. na, de hátha elmúlik már.
Abigél