dávid itthon

sokan érdeklődnek, ezért írok egy kicsit dávidról.
egy elég komplikált műtéten esett át, amit csak ott bukarestben csinálnak az országban, mivel glaukómája (régies nevén zöldhályog) volt a jobb szemén. ez azt jelenti, hogy a benne felgyűlő folyadék nyomja szét a szemet. ha nem csinálnak vele valamit, elveszti a látását. már szemmel láthatólag nagyobb volt a jobb szeme. most valami szelepet építettek bele a szemébe, ami elvezeti a plussz folyadékot. ennyit értettem meg én az egészből :)) amit látok, hogy sokat szenvedett a gyerek, 4óránként csepegtetünk most is 3 féle cseppet, nagyon nehezen tűri. elég sokat sír, az is baj, hogy ott csak vele foglalkozott zoli itt meg nincs meg ez a körülmény. a többiek is néha az útjába állnak, elveszik a játékát, satöbbi... nem könnyű az élete:)) első éjjel szerintem rémálmai is voltak, mert sokat sírt még álmában is. most jobban alszik, kicsit.
február elején felülvizsgálat, addig is maradnak a cseppek meg az imák.
lassan kellene ráállni a szobatisztaságra nevelésre, koppánynál már elkezdődött a folyamat, de dávid lemaradt. tanítjuk őket enni, ez is egy nagy feladat tavaszig, míg jön a kicsi.
kérem az imatámogatást, hogy gyógyuljon, meg hogy legyen türelmünk hozzá, bölcsesség megkülönböztetni a "szimpla" hisztit a valódi szükségektől.
Abigél

bukarestből

Már szerda reggel óta bent vagyunk Dáviddal a Bukaresti szemészeti klinikán, és úgy néz ki, hogy leg korábban csak hétfő reggel mehetünk haza. Jól megvagyunk, a helyzethez képest. Dávid a szemcseppeket, és a szúrós dolgokat leszámítva nagyon élvezi. Mindenkinek az ölébe próbál kéredzkedni, hogy onnan kapcsolgathassa a villanyt. Sokat játszik, mászkál, magyaráz (meglepően sokat), énekel és jókat eszik és alszik. Hálásan köszönöm a segítséget, mindazoknak akik támogatják a családunkat, hogy ezáltal mi is segíthessünk Dávidnak és másoknak is. A műtétek ugyan ingyenesek de minden hozzávalót meg kell venni, és ez nem kevésbe kerül. De örülök, hogy ilyen jó dolgokra is lehet költeni a pénzt. Nekem az itteniekkel való beszélgetlésen kívül (hétvégén alig vagyunk páran), egy motivációs tanácsadási kézikönyv és Dosztojevszkij "Félkegyelmüje" javítgatja a látásomat. A kórház szomszédságában van egy kocsma ahol van vezeték nélküli net és voltak olyan kedvesek, hogy megadták a hozzáférési kódot. Néha kintről hallatszanak valami nagy zúgások, gondolom a tiltakozók tömegének a moraja. Abigél, apósom és a három szőke otthon maradtak, és még egy idejig meg kell legyenek nélkülem, de úgy néz ki hasznosan töltik az időt.

A gyülekezetekben is elég nélkülözhető vagyok és remélem hamarosan teljesen az leszek, és nélkülem is legalább olyan jól vagy lehet még jobban meglesznek. Tudom, furcsának tünhetnek ezek a szavak egyesek számára, de ezt így tanítják és én is teljes mértékben egyetértek, hogy önnállóságra kell nevelni az embereket, így van ez a családban de a gyülekezetben is. Azért jól esik ha a sárpatakiak, vagy a csávásiak, vagy más testvérek ragaszkodnak hozzám, én is szeretem őket és bizonyos mértékig ragaszkodom hozzájuk, de ez az természet rendje. És a család is meg a gyülekezet is természetesen kell fejlődjön, különben ha megpróbálják magukhoz kötni az emberek a testi vagy lelki gyerekeiket az csak éretlen jellemeket vagy jobb esetben lázadást eredményez. (a szolgalelküség és a szolgai lelkület összeférhetetlen, nem termi ugyanaz a lélek, aki érti, értse!)

Nem is emlékszem hirtelen, hogy mikor írtam utóljára, de valamikor karácsony előtt lehetett. Elég furcsa decemberünk volt: sok feszültség a családban, sokmindent meg kellett beszélni, sok tennivaló a misszióban, és kevés hó, kevés csend, kevés meghittség. Az egyik legjobb alkalmunk a kántállás volt. Néhány gernyeszegi és sárpataki fiatallal voltunk sárpatakon, galambodon és csáváson. Úgy nézett ki hogy nagy meglepetést okoztunk és sok örömet tudtunk vinni néhány embernek. Voltak aki menet közben csatlakoztak is hozzánk egy darabig. A szilvesztert otthon töltöttük a családdal, csak úgy, felhajtás nélkül. Sikerült a besztercei börtönben lévő fiúknak (Florin, Edi, Csaba, Lehel és Bobi, ha név szerint akar valaki imádkozni értük) is küldeni egy-egy kis csomagot a sárpataki gyülekezetünk részéről. Ezek a fiúk és az itthoni családjaik egyre inkább kezdenek közel kerülni a Mindenhatóhoz. De kár, hogy Leventét (aki az aradi börtönben van, és nagyon érdekes körülmények között ismertem meg és kezdtünk el levelezni) nem tudom egyenlőre meglátogatni. Ezek az emberek egy cseppet sem rosszabbak mint én vagy mint bárki más, és nagy szükségük van arra az Igazságra ami(aki) szabaddá tud tenni mindenkit aki megismeri. Szeretek szolgálni feléjük, és főleg Levente által (akit még soha nem is láttam) sokmindenre tanít engem a Mindenható.

Hála különböző szervezetek és gyülekezetek segítségének több helyen is sikerül karácsonyi vagy karácsony utáni csomagokat adni a gyerekeknek (Csávás, Sárpatak, Jára és még csinádra is jutott pár). Sárpatakon a Prokids cafe alapítvány lábbeliket hozott a szerbiai gyerekeknek, több mint 200 gyerek kapott belőle, és egy jó kis gyerekprogramot is élvezhettek, hála Istennek érte (jóllehet a szabadban tartottuk meg mivel a kicsi imaházunk elégtellenek bizonyult ilyen célra). Csáváson a kolozsvári fiatalok tanúskodtak a megváltóról szóba és tettben, az Úr Krisztus áldja meg őket ezért! Meglehetősen zökkenőmentesen zajlottak mindezek az alkalmak, ezért is ismét hála!

Az év első hetében megpróbáltam elintézni néhány olyan tennivalót amiré évközben előreláthatólag kevés időm lesz. Rokonlátogatás, az autó átnézése, pockolása, mellett sikerült a Wykliffe-nek is besegíteni kicsit azzal a két cigány nyelvű felméréssel amit máramaros megyében készítettünk. Velem volt Gerzon és Zalán is az utazásban amit nagyon élveztek, kivéve hazafelé amikor zalán sokat hányt. Jó volt kicsit jobban megismertetni a fiúkkal a rokonságunknak az újvárosi részét, akik nagyon kedvesen fogadtak, jóllehet köztük szintén különcnek számítok. Gyerekkoromtól a mai napig mindig kilógtam a sorból (de csak azok szemében akik "sor"-ban gondolkodnak), hol a nemzetiségem, hol a származásom, hol a jellemem, hol a foglalkozásom vagy a céljaim miatt. Itt a kórházban is én vagyok az egyetlen apuka (a gyerekek inkább az anyjukkal vagy a nagyanyjukkal jönnek), és gyakran az egyetlen erdélyi vagy az egyetlen magyar. Vajon mért akarja mindenki (beleértve magamat is), hogy a többiek egyre jobban hasonlítsanak rájuk? (miért nem tanítom dávidot románul, kérdezik egyesek; miért szeretem a cigányokat, kérdezik mások; miért nem úgy imádkozolo mint mi, kérdik; miért gyűlülködünk annyit, kérdem én) – ez egy kicsit szájbarágósra sikerült, de így hagyom.

Másokhoz képest nagyon szép telünk van. Decemberben és még most is van hó. A fiúk és mi is nagyon élvezzük. A póni is egyre ügyesebben húz szekeret és szánt is. A szultánt szinte megöltük egymást az erdőn, ő megsebesült de remélem nem lesz komoly baja. Kissebb gond van a költözés körül, többet kérnek mint amenniről eleinte szó volt, de remélem valahogy megoldódik. Dávid látása remélhetőleg egyre jobb lesz, sokat fejlődött minden téren, sok örömünk telik benne. Voltunk nőgyógyásznál, kisebb gondok vannak de nem vészes, a gyermek neme kétséges. Tervezzük a nyári táborokat és azon kívül is sok munka vár ránk. A jövő héten eldől, hogy meg tudjuk-e venni azt a házat óvodának vagy sem. Elég nehéz évnek nézunk elébe, de a munkával együtt megsokasúl az erő is, vagy legalább az ész. 

Sok az aratnivaló, kevés az arató, kérjétek velünk együtt az aratás urát, de magatokat se kíméljétek. Elsősorban emberek kellenek, olyanok akik készek tenni is valamit, nem nagy tettekről van itt szó, egyszerű, kicsi, hétköznapi Krisztusi tettekről. 

béke legyen mindenkivel

zoltán