hétfő, augusztus 15, 2011

ma egy kicsit pihenünk, ezért gondoltam, írok egy keveset, mert nem nagyon lesz időm aztán.
itt táboroztunk
zoli meg andrás testvérünk szerveztek egy tábort (főleg andrás) amely csak fiúknak szólt. multikulturális nomád tábor volt a hivatalos megnevezés, de ez úgy nézett ki, hogy voltak árvák, cigányok, magyarok és románok is.
főzászló
27en voltunk összesen, igen, én is ott lehettem, a kicsi fiúkkal. nagy kiváltság volt ez nekem, nagyon jól éreztem magam. az egész olyan csoda volt, ahogy kialakult minden: a táborhely (nyárádszereda mellett), tiszta ingyen, az élelem, amit  reformátusok, katolikusok, adventisták adományoztak, meg nem is tudom, milyenek még:)
reggeli áhítat és megbeszélés
egy nap kijött a közeli faluból egy bácsi, kérdezte, hányan vagyunk. mondom neki, mire ő mondja, hogy a felesége akar nekünk sütni fánkot, s csak azért kérdi. délután hozták is mindketten, másnap meg egy üstnyi gulyást, házi kenyérrel. aznap szabad napom volt:)) (a fiúk meg ettek egy jót:))) )
a fiatalok mindenféle férfias dolgokkal foglalkoztak (íjászat, ostorfonás, csattogtatás, lovaglás, birkózás, fa- és vízhordás, éjjeli táborőrzés, éneklés, imádkozás).
ostorfonás (nem is olyan egyszerű)
Íj-lövészet
a technika! ne csak a zaj legyen!
lovaglás
mi is kipróbáltuk 
néhány fogást kirpóbáltak
érdekes látni, hogy jön helyre az önbizalmuk egy-egy foglalkozás után. mintha kinyíltak volna a szívek, csomó gátlás és feszültség eltűnt. én mindezt csak kívülről néztem és csodálkoztam. nagyon kell ez a mai fiúknak. mindenki nagyon boldogan és elégedetten ment haza, barátságok kötődtek és úgy látom, egyik-másik Istenhez is közeledett.

Krisztusban nincs székely, román, magyar vagy cigány! (itt már kevesebben voltak)
nem lehet elég korán kezdeni... 
ahogy haza jöttünk, másnap kezdődött a sátoros evangelizáció sárpatakon, most az imaház udvarán, ugyan csak a cigánymisszió alapítvány sátrával. segítség az utolsó pillanatban került, 3 fiatal jött váradról. kemény hét volt, sátrat kellett őrizni, talán ez volt a legnehezebb, nem lehetett lazítani. erről nem tudok nagyon sokat írni, mert csak vasárnap voltam ott, a bemerítésen. egy gernyeszegi lányt merítettek be, sárpatakiak még nem voltak készen. most többen imádkoztak, remélem, jobban oda szánják magukat. nagyon szépen, tisztán szólt az ige.  ma várjuk a váltást, 5en jönnek a váradról a nagy gyülekezetből, és holnaptól mezőcsáváson fognak sót szórni, sátor nélkül, szabadban.. imádkozunk jó időért is.

most nagyjából ennyi. továbbra is kérem az imatámogatást, és önkéntesek is segíthetnek akármikor.
abigél