hétfő, február 16, 2009

mozgás

fordulatokban nincs hiány az életünkben. a múltkor említettem pár lehetőséget, azóta sok minden eldőlt de újabb kérdések merültek fel. mielőtt belekezdenék mutatok pár képet

Marybeth (vajon jól írtam? ő tanított két héten keresztül angolt gernyeszegen a gyülekezetben) is volt szerbiában (vagyis itt sárpatakon). sajnos senki nem fordította őt cigányra így néhányan nem sokat érthettek belőle. vannak akik alig tudnak magyarul (románul még úgy se)

ez egy új terem amit csak e hónaptól bérlünk. szerbiának egy félreeső részén fekszik. de azért voltak páran. a hideg és a füst ellenére is maradtak a gyerekek.

zozóval meg istivel

ha nem is hosszú de sáros az út amin járnunk kell

ebben a téglaházban voltunk. az udvaron Jehova tanui hívek laknak. tőlük bérlem az épületet

eddig ebben a teremben gyültünk szombatonként (alig több mint egy hónapig)

elég jó kis hely volt. a nagy padokat gernyeszegről hoztuk a kicsiket meg vettük

ez írták a gyerekek a falra (gyülekezet/énekes/nagyon jó)

távolabbról így néz ki. kicsit sajnáltam mert nagyon jó helyen volt de csak kicsit mivel tudom, hogy ebben is Isten keze van

össze szorult a szívem mikor láttam ezeket a gyönyörű gyermekeket ilyen körülmények közt élni. 5 en vannak, a házuk inkább valami istálló félére hasonlít, hátul egy jókora lyukkal, ők pedig nem tudnak csak cigányul. alig tudtam értekezni velük.

kedvenc képeim. abi mobiljával csináltam őket. valami szavakban nehezen kifejezhetőt sugallnak

egyébként ez florinéknak a háza (edi sógora, három kislányuk van, a nagyobbik kb. 4 éves)

régenben voltunk vass bácsiéknál (gerzon harmadik tatájaként tartja számon)

amint a fenti kép is mutatja a családunk a két lánnyal bővült. ideiglenes állapot, de sok áldás van benne, és nyilván nehézség is. az anyjuk (gyöngyi) valamikor márciusban jön haza és szeretné elvinni idát (a nagyobbik) is dolgozni. sikerült meglátogatni ediéket ácson (komáromtól nem messze) ahol kb. 50 sárpataki cigánnyal együtt dolgoznak. a többség egy közeli faluban szőlőmetszéssel foglalkozik. én is beálltam aznap velük dolgozni és nagyon élveztem, noha elég fáradt voltam. este el tudtunk menni abba a helyi evangéliumi gyülekezetbe ahova edi is jár. jó volt látni, hogy közösségre találtak ott is, és mások is szoktak vele menni. jó volt együtt imádkozni is a testvérekkel. alig értem haza, már vissza is kellett mennünk az autó műszakija miatt. hála Istennek sikerül elintézni, és egyúttal a szüleinknél is töltöttünk egy kevés időt.

itthon egy rövid sáros tavasz után ismét élvezhetjük a telet. meg is hültünk rendesen, de azért álljuk a sarat. megvolt gernyeszegen és régenben is az evangelizálás. az angolkurzus már régenben folyik. segítjük egymást attilával és zozó is befejezte a vizsgáit. az új imaterembe még minden nagyon kezdetleges de több fele szivesen fogadnak, ill. hívnak (volt, hogy el is küldtek egy helyen). sokan kérik e Jézus élete filmet is, amit házanként néznek.

tegnap idának a szülinapját ünnepeltük. jó kis alkalom volt. ott ültük meg az ő házukban. sokan eljöttek a rokonságból, szomszédságból. alig jutott kaja meg hely. énekeltünk, örömhírt mondtunk, imádkoztunk és beszélgettünk.

felmerült az a lehetőség, hogy más házba költöhetnénk. már van ajánlat de még meg kell fontoljuk. a ház jobbnak tűnik, nagyobb és állítólag van fürdőszoba is (még nem láttuk belülről) de az udvar nem olyan szép mint itt ahol most lakunk. a költözés is sok vesződséggel járna és igazság szerint eléggé megszerettük ezt a helyet. a szomszédokkal is jól kijövünk, de a másik ház is szintén ebben az utcában van. még alszunk rá néhányat és aztán meglátjuk, mit hoz ki a Mindenható ebből is.

addig is tesszük a dolgunkat, mert elég minden napnak a maga baja.
zoltán

vasárnap, február 15, 2009

megint

írok, mert rég nem adtam hírt magamról. nem sok időm van ilyesmire. ugye, 3 hete itt vannak a lányok. jól kijövünk, segítenek is, amiben tudnak, de ha nem tudnak, akkor se hátrálnak... Ida tanul olvasni, próbálkozunk, de lassan megy, én meg türelmetlen vagyok. gerzon tanul beszélni, minden szót külön kell tanítani neki, nem nagyon utánoz minket, esetleg erzsikét, azt is nagyon hibásan. Kevés szava közül az egyik kedvence a TETŰ. Ezt szép tisztán ejti :)) zalán tanul rosszalkodni, állni, a járást még nem próbálta. itt épp egy régi mandolinnal játszik:








Most az egész család beteg, egyedül én állom a sarat, szó szerint is... illetve már csak a hó alatt van sár. nagyon szép itt, ha van hó, meg is mutatom: ez a gyümölcsös, meg a gallycsomó, amit még akkor hagytunk ott, mikor tavasz volt:)





Azt hiszem, még nem mutattuk a gerzon rajzát, az első felismerhető ló, amit alkotott:
meg folytatom.
Abi